Átlátszó Szentendre

Szentendre és Pomáz közös villamos energia beszerzése

2014. november 20. - agatity

Barátok, ismerősök kérdezgetnek, hogy "jó, jó, gratulálok, meg örülök, Áron, de mondd csak, tulajdonképpen mit csinálsz, mint önkormányzati képviselő?"

Ha most, este állítanának meg, akkor azt mesélném el, hogy éppen jövök a Közbeszerzési Bizottság üléséről. Szentendre és Pomáz közösen írt ki közbeszerzést a városi közvilágítás és az intézmények árambeszerzésére.

Meglepően jó árajánlatok jöttek és még jobb jöhetett volna, ha pl. Budakalász is beszállt volna. Kb. 20 percet üléseztünk, mert jól elő volt készítve minden – meg az anyagokat elküldte a hivatal dolgozója előre is –, így tulajdonképpen arról kellett döntenünk, hogy a beérkezett pályázatok közül melyik nyerjen. A bizottság konkrét döntéséről természetesen most nem írhatok, hiszen üzleti titkokról van szó, de a döntés ismert lesz akkor, amikor azt törvényileg nyilvánosságra lehet hozni.

Hát, ma például ezt csináltam.

Kubatovics Áron

 

electricity1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszoszentendre.blog.hu/api/trackback/id/tr196919799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krizbo · http://www.krizbo.com 2014.11.21. 00:16:47

Szia Áron!

Elkezdem követni a blogod, ahogy követlek facebookon is! Nagyon jól eső dolog, hogy van egy "webkettes"ember a városvezetésben, aki végre értelmesen használja a közösségi médiát és áttekinthetővé teszi a Városházát. Szóval innen Sopronból is hajrá, köszönjük/köszönöm szépen!

kupiczacola 2014.11.21. 04:46:57

Hohóó, megvan az első titok:)
nagy hajrá a bloghoz!
süti beállítások módosítása