Átlátszó Szentendre

Hivatali kazáncsere

2015. január 21. - agatity

Az önkormányzati hivatal épületének kazánja elavult, cserére szorul, tulajdonképpen bármikor felmondhatja a szolgálatot. Még 2014. szeptemberében döntött a képviselő-testület a beruházásról. A tavalyi év utolsó rendes, dec. 11-i testületi ülésének egyik előterjesztése volt a megvalósítás mikéntje.

Az előterjesztés két verziót tartalmazott. Az egyik verzió két kazán beszerzésével számol és összességében (tehát minden vonatkozó eszközzel és munkával együtt) bruttó 27,7 millió forint kiadással, a második változat 3 db. kazán megvásárlásával és mindennel együtt bruttó 17,4 millió forint kiadással. Az előterjesztés a második változat megszavazását kérte a testülettől.
Az előterjesztés elérhető innen: https://drive.google.com/file/d/0B7PIWb3XB095dVRRRlhBZDItRG8/view?usp=sharing

remeha.jpgEgyszerű internetes kereséssel megállapítottuk (az egyesületünk ’Városüzemeltetés és -fejlesztés, közlekedés’ munkacsoportjával közösen), hogy a „REMEHA Quinta 115” típusú kazán ára br. 1.650.000 forint (http://www.arukereso.hu/kazan-kalyha-c4026/remeha/quinta-pro-115-p135096039/), három darab beszerzése így br. 5 millió forint. Tehát az előterjesztésben szereplő 17,4 millió forint kevesebb, mint harmada maga az eszköz. Joggal keltette fel kíváncsiságunkat, hogy pontosan miből tevődik össze a fennmaradó 12 millió forint.

A „Jogi, Vagyonnyilatkozat-vizsgáló és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság” ülésén Kolozs János úrtól, mint a város főmérnökétől kértem ezzel kapcsolatban tájékoztatást. A főmérnök úr elmondta, hogy rengeteg egyéb eszközt kell beépíteni, illetve nagyon sok munkával is jár, többek között újra kell bélelni a kéményeket is (a városházán két kémény van). Ekkor kértem a főmérnök urat, hogy a vonatkozó teljes dokumentációt bocsássa a bizottság rendelkezésére, de erre nem volt mód, viszont ígéretet kaptunk, hogy a másnapi képviselő-testület ülése előtt odaadja.

Másnap a testületi ülés előtt pár perccel valóban át is adta Kolozs János úr a dokumentációt (http://goo.gl/dvMkPF), melynek átfutására így pár perc állt a rendelkezésünkre. Egy dolgot tudtam hirtelen kiszúrni, a feltűnően drága „kémény rendszer kialakítása meglévő kémény kürtőben” tételt, mely összesen 3 millió forint. Mikor ezt szóvá tettem, dr. Török Balázs, Városfejlesztési Alpolgármester Úr felhívta a figyelmem, hogy egy képviselőnek nem az a dolga, hogy műszaki és szakmai tartalmakat vizsgáljon, hanem az, hogy az elé tett kétféle variáció közül válasszon. Nos, ennek a kérdésnek az eldöntését az olvasóra bízom, mindenesetre utólag, a részletes listát böngészgetve azért feltűnt még egy-két dolog: míg mi br. 1.650.000-ért találtunk ilyen típusú kazánt, a tételes árajánlat nettó 1.650.000-nel kalkulált, plusz 810.000 forint nettó munkadíjjal (csak a kazán beépítésénél), ez utóbbi feltűnően sok. A ’Grundfoss Magna 25/80/3’ típusú szivattyú ára 150-190 ezer közé esik (http://www.argep.hu/trend/MAGN/Magna-25-80.html). Végig tekintve a tételes listán, számomra feltűnő – laikusként is – a túl sok munkadíj, de ebben megerősített egy szakemberrel való konzultáció is.

Alpolgármester Úrnak igaza van: nem vagyok szakértő. De még így is joggal vetődik fel bennem, hogy esetleg az előterjesztés mögött, a tételes számok nem stimmelnek. Még akkor sem, ha a vállalkozó – érthetően – valamekkora nyereségre is szert kíván tenni.


A végén egy apró, de nagyon fontos körülményt még hadd emeljek ki: a tételes árajánlatot nem a Perfect Plan Bt. adta a városnak. Hozzám, mint képviselőhöz nem a Perfect Plan Bt. tételes árajánlata érkezett be, hanem a Városi Szolgáltató Zrt. tételes árajánlata. A br. 17,4 millió forint a VSZ Zrt. költsége. Azt nem tudjuk, hogy a Perfect Plan Bt. milyen árajánlatot adott a VSZ Zrt.-nek!

Az előterjesztést nem tudtam támogatni.


Kubatovics Áron
TESZ önkormányzati képviselő
Jogi, Vagyonnyilatkozat-vizsgáló és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke

 

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszoszentendre.blog.hu/api/trackback/id/tr127094211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása